Sunkel - components upholstery Europe

Krónika

70-es évek

1970. Szeptember 1. Oswald Sünkel alapitotta a "Oswald-Sünkel Ipari anyagok " céget, amely elsősorban a csatlakozók, hullámrugók, kárpítos ipari gombok és rögzítők, valamint a légpárnás technológiának további kellékeivel forgalmazásával foglalkozott.

Abban az időben a vevők főként a felső frankföldi régióból származtak . 1978-ban a cég alapító fia az Üzleti tanulmányok után csatlakozott a cégbe és kiterjesztette a választékot.

Ennek következtében nagyon sok új ügyfelet is szerzett más iparágaktól, ami jelentős növekedéshez vezetett a cégnél, igy magasabb tárolási kapacitásokra is szükség volt

80-as évek

A cég kiegészítette a NP nemszőttextilia és Spunbond nemszőttextilia tetermékek kínálatát. Ezen túlmenően Gert és Oswald Sünkel átvették a feloszlott versenyző LSB irodáit. A LUSCH társaság programja magas szintű kulcsként bizonyult. Ennek eredményeképpen egyre több új ügyfelet sikerült szerezni, ami ahhoz vezetett, hogy megduplázódott a forgalom és az alkalmazottak száma. A vállalat megváltoztatta a jogi formáját a "Sünkel csavarok forgalmazó cég mbH"-ba és Gert Sünkelt nevezték ki ügyvezető igazgatónak.

Miután bekövetkezett az exportálás- elsőként Ausztriába szállítottak- a berlini fal leomlása miatt az új államok léptek sürgőssen közelbe, bővítő erőfeszítések pontjában. Gyors cselekvés és tisztességes kezelés által az akkor még tapasztalatlan kelet-német vevőkkel nagyon jó eladási sikerek lehettek elérhetőek.

A több és nagyobb méretű teherautók megszerzése garantálta a nagy termékválaszték szállítását a Németország teljes területére és hatalmasan hozzájárult a fejlődéshez.

90-es évek

Még mielőtt az állami támogatások voltak a Sünkel cég a környezetvédelembe fektetett, igy két szélturbina és két szolár rendszer telepítése alakult. Ráadásul nagy hangsúlyt és értéket fektetnek a szelektív hulladékgyűjtésre és a hulladéktermelés megelőzésére és csökkentésére.

A kilencvenes évek közepén csökkent a valamikori NKD vevők száma. A Sünkel vállalat azonban korán felismerte a közép- és kelet-európai export lehetőségeit. A vállalat Szlovéniába, Romániába, Csehországra, Szerbiába, Magyarországra, Észtországra, Litvániába, Lettországra és Szlovákiába kezdett terjedni. Az export növekvő részesedése nemcsak kompenzálást tett lehetővé, hanem a további növekedéshez vezetettSünkel lett az a rendszeres beszállító, amely termékek széles választékát egy forrásból kínálja.

Úgy volt elhatározva, hogy kelet-európában leányvállalat lessz alapitva. Az első leányvállalat Lengyelországban készült- A Sünkel Sruby SP.z.o.o. cég.

2000- ma

Most már egész Európában jól ismertek és letelepedettek vagyunk. A sikeres lenyeli cég működése útán és az állandóan nagyobb bútorkrllék kereslet azhoz vezetett, hogy további leányvállalatokat nyitottunk Cseh Köztársaságba, Romániában, Boszniában és Szlovéniában. Együttműködés a dinamikusan fejlődő és számos lehetőségeket kínáló szállítócéggel Kínából új lehetőségeket kínál továbbra is.

Ma a- „Sünkel Components Upholstery Europe” nevet viseljük. Jelen vagyunk számos európai országban és vezetjük a széleskörű termékek programját a kárpitozott bútorok és box bútorok előállítására és gyártására.

A tárolási kapacitásunk kb. 4000 raklapot magában foglal, amelyben hetente körülbelül 60 tonna hullámrugót kezelnek és véglegesen tárolnak legalább 200 tonna nemszövött textíliát.

Egy jól képzett és tapasztalt csapat áll az Ön rendelkezésére.

stat4u